Ismét egy méltánytalan ügy

Tisztelt G. Péter Ügyvezető-alelnök Úr!

Kollégáim az alábbi felhívást továbbították részemre:

*SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért felhívása:*
Kérjük azon szervezeteket, akik perlik az államot valamilyen támogatási jogviszonyból fakadó döntéssel kapcsolatban, jutassák el számunkra keresetleveleik másolatát. Célunk, hogy további jogi információkat gyűjtsünk a szerződési rendszer elemzéséhez, illetve, jogi szakértők javaslataikkal segíthessék a szervezetek bírósági ügyeit.
Kérlek, a másolatot küldjék el alábbi elérhetőségeim valamelyikére.

Ezt követően telefonon egyeztettem Önnel, és abban maradtunk, hogy esetünkről tájékoztatom.
(Ez kivonat, idézet egy levélből, ami miatt a stílusa jelen levelemhez nem illeszkedő, de a probléma érthető belőle.)

Mi a hitegetéssel való károkozás polgári jogi vonatkozása miatt kívántunk perelni, de visszaléptünk.
A történet (tényleg röviden) ennyi:

2007-ben elnyertünk egy több mint 80 millió forintos programot a Norvég Alapból. Az NFÜ honlapján azóta egy nyertesként vagyunk feltüntetve.
Biztatást kaptunk az NFÜ szakosztályának vezetője részéről, hogy kezdjük meg a lebonyolítást.
A brüsszeli szerződéskötő hatóság némi hercehurca után nem írta alá a támogatási szerződést, soha nem fizették ki a támogatást.

*Szomorú történetünk legfontosabb dokumentumai (egy zip file-ban): (ezt ha kell megküldjük Önnek)
*(ezek szükségesek a történet megértéséhez sajnos)
1. sorszámúak: a pályázat angol nyelvű anyagai (négy anyag). A magyar kissé bőségesebb volt.
2. sorszám: a döntés, ahol a “támogatott” kifejezés található programunkkal kapcsolatban – az egyik legmagasabb pontszámot kapta a program a kategóriájában.
3. sorszám: kérdések a pályázattal kapcsolatban az FMO-tól
4. sorszám: válaszaink az NFÜ kérdéseire
5. sorszám: az FMO által küldött szakértők szakértői véleménye (személyesen jártak itt)
6. sorszám: a NFÜ tisztségviselőjének a két levele, ami miatt elfogadtuk a szakértői véleményt
7. sorszám: az FMO levele, amiben elutasítják a programot
8. sorszám: az FMO szakértőjének magánlevele kérdésünkre
9. sorszám: a döntéssel szembeni panaszunk
10. sorszám: a döntésre írt levelük

*Ami miatt elfogadhatatlannak tartjuk az elutasítást:*
– egyetlen olyan indok sincs benne, amit az FMO szakértője komolyan aggályosnak talált volna,
– és főként egyetlen olyan sem, amire előzetesen rákérdeztek volna

*Amiért kitolásnak érezzük az elutasítást *(ezek közvetlenül kellettek a folyamathoz):
– a fordítások (két fordító készítette, mert épp eközben született kislányiunk Annával, így külsőst kellett megbízni) közel 600 e Ft-ba kerültek
– a hiánypótló kérdésekre térképszelvények, értékbecslések – fordítással – kb. 700 e Ft.
– egy épület (Hidegnevelde) engedélyes terve 990 e Ft.
– legfőképpen: mert 2006 óta nem pályáztunk erre a témára, pedig pl. idén tavasszal konkrétan volt ilyen KEOP kiírás – és apránként, talán csak részletekben, de a programra találtunk volna finanszírozást

*Amiért ellehetetlenít bennünket a döntés:*
(2006 szeptemberében ment be a pályázat, 2007 szeptemberében tudtuk meg a döntést. Láttuk, hogy milyen a program, és az ilyen mezőgazdasági program időszakokhoz kötött. Az ütemezés dinamikus volt, és a a program sikere érdekében vágtuk a költségvetést.)
– 110 hektár N2000-es gyepet vettünk 5-8 évre bérbe, hogy megalapozzuk a közbirtokosságot. Jószág így nincs, művelési kötelezettség van
– tartalék pénzeinkből traktort, kaszát, bálázót vettünk, hogy a szálastakarmányt a gyepekről letermeljük a program kezdésééig, és később a jószágállomány téli takarmányát előállítsuk (ez együtt kb. 4,5 millió értékű gépet jelent, ha nem számoljuk, hogy egy bálázót 4,8 millió összköltségért másfélé évre lízingelünk)
– minden lehetőségünkkel a programot készítettük elő, komoly helyi kommunikációja volt a program nyerésének, az NFÜ munkatársai látogatásának stb.

*Amit kár volt elhinni:*
– szóban az NFÜ főosztályvezetője, egy egyébként segítőkész srác (Szalóki Flórián), aki azóta nincs ott sajnos 2007 őszén biztosra mondta, hogy a program át fog menni, és májusban kezdhetjük a lebonyolítást. Mi meg is kezdtük.

——————————

A történet röviden ennyi.
A hiány, amit akkor összeszedtünk, azóta is kísért bennünket, és azóta is komoly gondokat okoz.

A másik üggyel kapcsolatban (közérdekű bejelentők védelme) hamarosan keresni fogom.

Üdvözlettel:

S. R. Benedek

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: