!JÖN AZ ÁRH – A Papírország elindítója!

2010. augusztus 6.

ÁRH 10 már 20 országban, szeptember 20-26. között!

Kedves mindenkori ÁRH szervezkedők!

Ebben az évben is felhívással fordulunk mindazokhoz, akik fontosnak tartják a közösségi alapú társadalom kialakulását és ezért tenni is képesek/hajlandók, hogy legyenek/legyetek alakítói az Állampolgári Részvétel Hete nemzetközi eseményeinek!

A mostani felhívásunkat már több hazai és nemzetközi egyeztetés előzte meg, melyek részleteiről igyekszünk az alábbiakban számot adni. Ezzel párhuzamosan, az idő rövidsége ellenére is, még számos ponton rugalmasak az ÁRH keretei, amelyek véglegesítéséhez kérjük és várjuk a ti segítségeteket is (ennek formájára szintén alább teszünk javaslatot).

Az ÁRH 2010 lehetséges fókuszai:

1. A részvétel jó gyakorlatának terjesztése

A közelmúltban az Európa Tanács INGO nevű civil fóruma révén elkészült  „A döntéshozatalban való állampolgári részvétel jó gyakorlatának kódexe”. Az ÁRH főszervezője, a CEE Citizens Network (www.ceecn.net) több ponton is segítette az anyag elkészülését, miután pedig az ET és több Uniós szervezet elfogadta a kódexet, hálózatának 20 országában ennek terjesztését, promócióját tűzte zászlajára. A demokratikus részvétel hátterét, körülményeit, folyamatait gyakorlati szempontból jól átfogó dokumentum hasznos eszköz lehet az európai civil társadalom kezében, a gyakorlatba történő átültetése hátteret adhat a részvétel erősítésének a helyi, nemzeti, nemzetközi szinteken egyaránt. A kódex fordítását már megkezdtük, angol nyelven itt érhető el:

http://www.coe.int/t/ngo/Source/Code_good_practice_en.pdf

2. A fiatalok részvételének erősítése

Az elmúlt három évben minden ÁRH alkalmával megjelent a fiatalok részvételének erősítéséhez kapcsolódó ajánlás. 2009-ben több tucat program, akció, esemény szerveződött e témához kapcsolódóan. Ennek ellenére, illetve ebből következően is minden körülmény arra mutat, hogy az ÁRH-nek, illetve az ÁRH szervezkedőinek feladatuk van a fiatalokkal, a fiatalok demokratikus (ön)szerveződésének elősegítésével, ezért maradt továbbra is napirenden ez a téma.

A témához jól kapcsolódó kezdeményezések:

Add tovább! – Fiatalok a települési közösségekért mozgalom: a most épülő mozgalom és az ÁRH organikusan segíthetik egymást (http://addtovabb.kozossegfejlesztes.hu)

– A tavaly elbukott ifjúsági törvényt követelő kezdeményezés talán az idei ÁRH-re valóban eljut az aláírásgyűjtésig, ezt idén is támogathatnánk (http://www.ifjusagitorveny.hu/)

3. Tolerancia, szolidaritás, párbeszéd az összetartó társadalomért

A közelmúlt jelen témához kapcsolódó hazai krízisei, illetve az érzékelhetően, kimutathatóan romló tendenciák a toleranciához, szolidaritáshoz kapcsolódóan, arra sarkallták az ÁRH hazai főszervezőit, hogy ebben az évben tevékenységeikkel próbáljanak célzottan is hozzájárulni a helyzet javulásához. Ilyen kezdeményezések például a napokban lezárult „VII. Nyári Egyetem – Társadalmi szolidaritás – Összetartó társadalom” http://nyariegyetem.adattar.net/), vagy a „Fiatalokkal a rasszizmus ellen” (http://blogol.hu/comment.php?log=3072739) program, melyek mintegy előkészítik az ÁRH szervezkedéséhez szintén erőteljesen ajánlott kampánytémát.

4. Szakmapolitikai ajánlások a részvétel fejlesztéséért

A Szövetség a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért, az ÁRH egyik hazai főszervezője 2008-ban tagszervezeteivel elhatározta, hogy szakmapolitikákat dolgoz ki, amelyek rögzítik azokat az elveket és tennivalókat, melyek feltétlenül szükségesnek mutatkoznak a részvétel növeléséhez

a társadalomban. Ezek az ajánlások a szükséges szabályozásoktól, a tennivalók tematikus területeiig 7 pontban foglalják össze a kívánt lépéseket. A Szövetség az ÁRH minden napján a 7 ajánláshoz kapcsolódó eseményeket szervez, melyekhez egyaránt lehet csatlakozni, illetve ezekhez kapcsolódva párhuzamos akciókat indítani.

A szakmapolitikai ajánlásokat itt találhatjátok meg:

http://www.polgarz.hu/uploads/documents/201008012143_szovetseg_b5_kiadv.pdf

Mindezek természetesen ajánlások, amelyeket további (gyors) megvitatásra ajánlunk az ÁRH tervező-szervező wiki oldalán. Ezen az oldalon holnaptól további témákban is várjuk építő hozzájárulásaitokat (keretrendszer, PR anyagok, nyitóesemény stb.)

http://cpw-arh.wikispaces.com/ÁRH+2010

Szeretnénk még felhívni a figyelmeteket, hogy a Civil Kollégium oldalán több olyan képzés is megvalósul, ami az ÁRH szervezését (is) segíti – http://www.civilkollegium.hu

Várjuk ötleteiteket, terveiteket, csatlakozási visszajelzéseiteket az alábbi elérhetőségeken, vagy az ÁRH wiki oldalán!

TEdd, hisz teHETED!

További információt a következő oldalakon találsz:

Az ÁRH hivatalos honlapja: www.arh.kozossegfejlesztes.hu

ÁRH képek, hírek: www.arh.blogol.hu

Nyitott tervező felület: www.cpw-arh.wikispaces.com

Reklámok